Husz János a máglyán (Jénai Kódex)

Luxemburgi Zsigmond és a husziták csatája, 1428 - kódex ábrázolás. A husziták 1427-től kezdve támadó hadjáratokat indítottak a szomszédos országokba, így Magyarország területére is. A mindhárom országa révén érdekelt Zsigmond tárgyalásokat kezdett a mérsékelt kelyhesekkel, ennek eredményeként jött létre 1433-ban a kelyhesek és a katolikus egyház közti egyezség.

A Cseh Királyság a huszita háborúk idején

Huszita pajzs rekonstrukciója a prágai múzeumban

A husziták a Husz János által John Wycliffe nyomán elindított vallási jellegű mozgalom, a huszitizmus követői, amely az európai reformáció fontos előzményének tekinthető, de Husz és a huszitizmus kapcsolata vitatott.

Husz kivégzése egész Csehországban nagy felháborodást váltott ki. Az egyházi terhektől szabadulni akaró parasztok, a városi szegények és polgárok, de az egyházi javakra áhítozó nemesek is, tömegesen szakítottak a római katolikus egyházzal és új gyülekezeteket szerveztek.^[1] A husziták ugyan kezdettől fogva pártokra voltak szakadva, de a pártokat a közös veszély egyesítette és mind a császár serege, mind pedig a pápai legátusok által vezérelt keresztesek és zsoldosok ellen olyan lelkesen és vitézül harcoltak, hogy a 12 évig, 1419 és 1432 között dúló háborúban sorozatos győzelmeket arattak. A veszély csökkenésével azonban a pártok fokozatosan ellentétbe kerültek egymással.

Husz János

Bővebben: Husz János

Husz János Dél-Csehország Husinec városában, született. 33 éves korában a prágai Károly Egyetem rektora lett és a helyi Betlehem Templomban prédikált. Közben John Wycliffe (1328-1384) angol teológus gondolatai Csehországban is ismertekké váltak. Husz Jánost megragadta Wycliffe filozófiai realizmusa, és ettől fogva az egyházi reformok szószólója lett. Igyekezett változásokat eszközölni a katolikus egyház rendjében, de 1415-ben a konstanzi zsinat keretében máglyán égették meg.

A huszita mozgalom

IV. Vencel cseh király nyilvánosan megbélyegezte az zsinatot, a királyné és más előkelő asszonyok Husz Jánost vértanúként tisztelték, a nép pedig sok plébánost elűzött és számos kolostort lerombolt. Követelték a prédikáció szabadságát, a papság kiváltságainak megszüntetését és az ún. laikus kelyhet, azaz hogy ne csak a papok részesüljenek az áldozásnál a borból. Ezzel a követelésükkel is azt akarták kifejezni, hogy nem tartják a papságot kiváltságos testületnek sem a szent cselekményeknél, sem pedig a társadalmi életben. Ezzel kezdetét vette a huszita mozgalom, amely korán két szárnyra bomlott. ^[1]

Kelyhesek

A mérsékeltebb pártot a szorosabb értelemben vett kelyhesek (calixtinusok) vagy utraquisták (sub utraque specie, két szín alatt vették az úrvacsorát) képezték, akik a katolikus egyháztól nem akartak teljesen elszakadni, hanem csak a következő javításokat óhajtották végbevinni:

• Isten igéjét szabadon, nemzeti nyelven prédikálhassák,


• Az úrvacsorát mindkét szín alatt szolgáltassák ki,


• A papságtól a világi javakat vegyék el és a papság térjen vissza az apostoli szegénységre,


• A papságot szigorúbb egyházfegyelemmel ellenőrizzék.

Husz konstanzi tartózkodása alatt Miesi Jákób (Jacobellus von Mies) a prágai egyetem második személyisége azt hirdette, hogy a Biblia az egyház hitének és gyakorlatainak legfőbb mércéje és útmutatója, és János evangéliuma 6:53 alapján azt tanította, hogy

„Ha nem eszitek az Ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.”.

A katolikus egyház, magát Krisztus tantételének egyedüli hivatott értelmezőjének tartva, a 12. század második felétől az oltáriszentséget már csak ostya formájában szolgálta a köznépnek, mert tagadta, hogy az oltáriszentség szükséges lenne a üdvösséghez, csupán javasolhatónak tartotta a kegyelemben való megmaradás jelképeként.. Ugyanakkor a husziták a 12. századig alkalmazott „Kehely és Ostya” formának az utolsó 150 évben való elhagyását az egyház általános romlottsága jeleként értelmezték. Azt állították, hogy az ember a megváltás érdekében szent Úrvacsorában kell hogy részesüljön „ahol és amikor kíván”, kenyér és bor formájában, azaz „mindkét szín alatt” (sub utraque specie). E latin kifejezés után hívták őket Utraquistáknak. Az Egyház soha nem nevezte a „mindkét forma alatt” tanát bűnösnek, vagy eretneknek, a Kelyhet csupán a Drága Vér iránti tiszteletből tartotta vissza a köznéptől. Az oltáriszentség mindkét forma alatti szolgálatának kötelező voltát a Konstanzi Zsinat elutasította, és a cseheket a wycliffista eretnekségtől való megtisztulásra szólította fel. Cseh- és Morvaország 450 főnemese, szeretett Husz Jánosuk kivégzését és ezt a követelést a pápai hatalom túlkapásának, saját nemzeti függetlenségük veszélyeztetésének tartották és szövetséget kötve ellenállást határoztak el – mondván: „A mi földünkön nincsenek eretnekek!”. Husz János kivégzésével Zsigmond tekintélye megtört és egyébként sem igyekezett féltestvére, Vencel ellen háborúzni, sőt, még Vencel halála után is hagyta, hogy az utraquisták fő támogatója, Vencel felesége uralkodjon. Hamarosan egy papságellenes forradalom söpört végig az országon: templomok és kolostorok pusztultak el, és az egyházi vagyont a huszita nemesség osztotta fel – ezzel kitört a 15 évig tartó Huszita háború.

A táboriták

A szigorúbb, radikális párthoz tartozók, úgynevezett táboriták (nevüket Tábor hegyéről kapták, amelyen a husziták elsáncolták magukat és később várost is alapítottak), határozott ellentétben voltak a katolikus egyházzal. Feltétel nélkül elvetették az egyház mindazon tanait, (például a tisztítótűzről, a szentek tiszteletéről, a képek használatáról), amelyeknek igazsága a Szentírásból nem bizonyítható be. Feleslegesnek minősítették a gyónást, a hierarchiát és a szerzetességet is. Jézus Krisztus közeli visszajövetelét várták, magukat az üdvösségre kiválasztottaknak tekintették.

Élükön először Jan Žižka állott, akinek vezérlete alatt háborút indítottak a németek ellen. Halála (1424) után nagyobb részük Prokopius szerzetest választotta vezérül, kisebb részük Žižka helyét pótolhatatlannak nyilvánította, és vezér nélkül harcolt tovább. Utóbbiak árváknak (orfaniták) nevezték magukat.

Egy Austi nevű pap azon az alapon, hogy a Bibliában Krisztus EGÉSZ tanítása benne van, eltörölte az összes hagyományos szertartást és istentiszteleti formát a katolikusság minden külső jelképeivel, a templomokkal, oltárokkal, papi ruhákkal, szent edényekkel, kántálással, és ünnepélyekkel, valamint böjtökkel együtt. A Úr Imája volt az egyedüli szertartási ima, az oltáriszentséget egyszerű kenyérrel és rendes borral szolgálták egyszerű asztalról, és a résztvevők egyszerűen, hétköznapi ruhában, fésületlenül vettek részt. Gyermekek szenteletlen vízzel voltak megkeresztelve minden ceremónia nélkül, és utána azonnal úrvacsorában részesültek mindkét forma alatt. Kenetet és titkos bűnvallást eltörölték és még a halálos bűnöket is nyilvánosan vallották meg és a Tisztítótűz, valamint a szentek imádsága a lakomákkal és böjtölésekkel együtt eltűnt.

1420-ban a legaktívabb Husziták egy stratégiai szempontól alkalmas hegyen, Prágától délre egy várost emeltek és erődöt építettek, keskeny utcákkal körülvéve. Ezt a hegyet nagy lelki felszabadulásuk ujjongásai szimbólumaként Tábor Hegyének nevezték és ezután a Husziták ezen ága Táboriták néven volt ismert.

A huszita háborúk

A pápai hatalom a várakozásoknak megfelelően nem nézte e fejleményeket tétlenül, és nagy emberáldozatokat követelő véres háborúkat kezdeményezett a táboriták ellen a következő másfél évtized során. Az összes keresztes hadjárat, amelyeket a pápa megbízásából Zsigmond egyrészt Németország, másrészt Magyarország és Ausztria felől intézett ellenük, kudarcba fulladt, híres szekértáboraikat nem tudta legyőzni.^{[2] [3]}

1427-től a husziták öldökölve és gyújtogatva lepték el a szomszédos országokat.^[3] A cseh forradalom felett csak tárgyalásos megegyezéssel lehetett úrrá lenni. Ezt a megegyezést kívánta létrehozni a bázeli zsinat.

Hosszas alkudozás után a bázeli zsinat 1433-ban a kelyhesekkel megkötötte az úgynevezett bázeli vagy prágai egyezményt, melyben elismerték négy fő követelésüket. A táboriták azonban ezt az egyezséget, mint Husz szellemének meggyalázását és a reformáció ügyének elárulását tekintették, fegyveres harcot pedig tovább folytatták. Mélyen benyomultak Északkelet-Németország, sőt a lengyelekkel együtt a Német Lovagrend területére is. Ez addig tartott, amíg korábbi bajtársaik, a kelyhesek 1434-ben Bródnál teljesen szét nem verték őket.

A győztes kelyhesek 1436-ban Zsigmond császárral megkötötték az iglaui szerződést, melyben Zsigmondot elismerték királyukként, a császár pedig biztosította a kelyhesek vallási és polgári szabadságát. Valójában azonban sem a császár, sem a pápa nem akarta az egyezséget betartani és később a kelyhesek jogait több sérelem érte. Ilyen sérelem volt, hogy a megválasztott kelyhes érsek Prágából menekülni kényszerült, ezért a forrongások ismét megkezdődtek. Végül a kelyhesek kieszközölték, hogy 1444-ben László király mellé kormányzóul a kelyhes Podjebrád Györgyöt rendelték, akit László halála után 1458-ban királynak is megválasztottak.

Ezzel a helyzettel azonban pápák nem voltak megelégedve, és 1465-ben II. Pál pápa keresztes hadjáratot hirdetett meg a husziták ellen és Mátyás magyar királyt is harcra szólította fel. Podjebrád megvédte trónját, utóda Ulászló pedig a kuttenbergi országgyűlésen (1485) a békét ismét helyreállította úgy, hogy mind a kelyheseket, mind a katolikusokat eddigi jogaikban és birtokaikban biztosította.

A mozgalom vége

II. Piusz pápa 1462-ben érvénytelennek nyilvánította a Bázeli zsinat által jóváhagyott Prágai Compactát és a két fél csak 1512-ben volt hajlandó elismerni egymást, mint két egyenjogú, különböző vallást.

A husziták eszméi nem szűntek meg, elterjedtek a Német Birodalomban és egész Kelet-Európában, így Magyarországon is, és számos felkeléshez szolgáltattak ideológiai alapot. ^[4]

A táboriták egy békésebb maradéka 1470-ben „Testvéri Egység” néven csoportosult. Sokuk a folyamatos katolikus üldöztetések elől 1548-ban Morvaországba szökött, és az akkoriban odatelepült hutteritákhoz hasonlóan Morva Testvérek néven vagyonközösségben, papság nélkül éltek, és a tanítóikat, lelkészeiket maguk közül választották.

Luther Márton reformja nagy örömmel érte az utraquisták, husziták és táboriták egy részét, de később néhányan visszatértek a katolikus egyházba. A katolikus erőkkel 1620. november 8-án vívott fehérhegyi csata vérfürdője a huszitizmus végét jelentette.

A huszita hadviselés

A huszitákat a 15. század közepén sajátságos fegyvereikkel, felszerelésükkel és harcmodorukkal Európa legkitűnőbb katonáinak tartották. Csatáik alatt eleinte védő harcot vívtak, melyhez háromezernél is több hadiszekérből alakított szekérvárat használtak. A vasláncokkal egymással összekötött hadiszekerekből képezett védőfal mögött álltak lövészeik, akik a szekérvárat megrohanó ellenséget (akkor még többnyire lovasságot) lőtték. A szekérvár faláig jutott lovasokat a hadi szekereken álló, kampós lándzsákkal felfegyverzett harcosok sebesítették meg és rántották le a lovakról, a szekérvárba jutott lovagokat a huszita gyalogosok vasból készített cséplőkkel verték agyon. Végül amikor az ellenség a szekérvár ismételt megrohanása után kifáradt, szekérvárukból kirohantak és vascséplőkkel és a kampós lándzsákkal támadták meg ellenfeleiket. Üldözés közben kegyetlenül megöltek mindenkit, akit utolértek. A husziták hadviselését és hadiszekereik alkalmazását a 15. században több ország hadseregében, így Mátyás király seregében is utánozták. A hadiszekereket nem csak pihenés közben, táboruk védelmezésére alkalmazták, hanem az ellenséggel szemben végrehajtott menetek alatt is, oldalaik biztosítására használták fel.

Huszitizmus Magyarországon

A huszitizmus Magyarországon elsősorban a Délvidéken és Erdélyben terjedt el. A huszita eszméket a Prágában tanult papok hozták haza és terjesztették el, és mire a hivatalos körök föleszméltek, a Szerémség, Bosznia, a zágrábi, pécsi, kalocsai, de a váradi és erdélyi egyházmegyékben is megerősödött az "eretnekség", amelyhez egyre több pap csatlakozott.^[5] A mozgalom letörésére IV. Jenő pápa Marchiai Szt Jakab obszerváns ferencest bízta meg. Kemény fellépésével és a feudális urak segítségével főleg Erdélyben, de részben Délvidéken is sikerült a huszitizmust letörnie. A papok közül többen Moldvába menekültek, és ott terjesztették a huszita tanokat.^[5]

Érdekesség

Jeanne d'Arc

• A százéves háború francia hőse, a 18 éves Jeanne d’Arc 1430. március 23-án egy levelet diktált a huszitáknak, melyben megfenyegette őket azzal, hogy keresztes hadjáratot indít ellenük, hacsak nem térnek vissza a katolikus hitre és „az eredeti világossághoz”. Az angolok és burgundiaiak két hónap múlva elfogták őt, és így fenyegetése nem vált valóra. ^[6]

Napjaink

• A huszitizmus nem pusztult ki teljesen, ma Csehország lakosságának mintegy 0,4%-a huszita vallású.^[7]

Jegyzetek

Források

• 
  Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. (Budapest, 1917)


• 
  Branislav Varsik: Husiti na Slovensku a vplyv husitského revolučného hnutia na Slovensku do r. 1435, Sborník Filozofickej Fakulty Univerzity Komenského - Historica XI, 3-77. (1960)


• 
  Miroslav Lysý : Husitská revolúcia a Uhorsko. (2016)


• Husiti a bratríci na Slovensku. (2016)


• 
  Bokor József (szerk.). Husziták, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  


• Szilágyi Sándor: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE - A husziták betörései


• Első magyar bibliafordításunk: a Huszita Biblia

Jegyzetek